Igaz történetek – munkahelyi ügyek

/, True Story-k/Igaz történetek – munkahelyi ügyek

Igaz történetek – munkahelyi ügyek

Hogyan kaphatod meg az álom munkát?

Rendhagyó megoldással! 🙂

Egy harmincas éveiben lévő fiatalember fordult hozzám, az akkori munkahelyén elég sok nehézséggel küzdött. Már jó ideje szeretett volna váltani, de nem sikerült Neki, pedig több lehetősége is adódott. Munkahelyén igazságtalan fizetési morál volt, beígért bónuszait, jutalékait nem kapta meg, amit mégis megkapott, arra pedig hónapokig kellett várnia. Közben a munkáját nehezítő napi, fölösleges látszat munkákkal terhelték, jelentéseket kellett írnia, és az alapján ítélték meg a munkáját, hogy amikor haza ment, rendet hagyott e az asztalán.

Szervezetállítás segítségével, felállítottuk a vállalkozást amelynél dolgozott, megnéztük, milyen defektek tarkítják szürke hétköznapjait, majd lejátszottuk azokat a “játszma-játékokat” amelyek őt zavarták. Aztán helyére tettünk dolgokat, embereket, majd tisztelettel megköszöntük, és elismertük a vállalkozás, és az Ő munkáját is. Erős dühétől mentesítettem, és helyette szeretetet töltöttem be. Így már nem volt akadálya, hogy valóban tiszta gondolatokkal és érzésekkel tudjon munkahelyére gondolni, és ha kell ezek után majd állást változtatni.

Ezek után beállítottam neki az új életet, az új munkahelyet, hogy ránézzek van e akadálya annak, hogy megtalálja. Volt egy külföldi munkalehetősége, amit nagyon szeretett volna megkapni, de valamiért, nem tett meg érte mindent. Majd állítás közben a mező megmutatta, hogy a szülei éppen egy külföldi munka közben hidegültek el egymástól, és váltak el. Ő pedig, éppen a kedvesével szeretett volna egy másik országban munkát vállalni. Mivel szerelmes volt, nem akarta elveszíteni azt a kapcsolatot. A szülei így csinálták, sorsszerűen neki is a tudatalattival követnie kellett volna azt a mintát. A lélek képes lemondani saját boldogságáról is, hogy az elődeihez hasonló életet élhessen, hogy azok mintáit, és nehézségeit ő is végig csinálja, így, ezáltal Ő is jobban hozzájuk tartozhasson. Szertartásokkal, vagyis a családállítás tiszteletadó eszközeivel feloldottuk ezt a nehézséget, és a fiú 1 hónapon belül megkapta azt az ausztriai állást, amiről már rég lemondott. Ő, így kaphatta meg az álom munkáját!

By | 2017-01-03T20:46:06+00:00 december 5th, 2016|Csemege Esetek, True Story-k|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment